Angyali írások - második rész
- Hogyan kerültem ide? - kérdezek vissza, és fájdalmasan Dave szemébe nézek a whisky fölött.
Elmerengek a múltban, majd mesélni kezdek:
- Ő a húgom! - kiáltottam torkom szakadtából.
- Akkor sem szeghetsz meg bizonyos szabályokat! - felelte ingerülten az Orákulum.
- Nem fogom hagyni, hogy megöljék! Megszerzem, amit kell, és kitalálom, hogyan mentsem meg őt.
Dühödten néztünk egymás szemébe, végül elfordította a tekintetét.
- Ha rálépsz erre az útra, nem védhetlek meg...
Ez annyira megdöbbentett, hogy pár pillanatig csak kapkodtam a levegőt.
- Mintha bármikor is érdekelt volna, hogy mi történik velem... - feleltem végül cinikusan.
Nagyot sóhajtott, és felkelt a trónjáról.
- Jasmine... - szólt, és közelebb lépett. - Lehet, hogy nem vagyok érzelgős...
Itt közbevágtam volna, de felemelt kézzel jelezte, hogy ne tegyem.
- Sosem tudtam igazán kimutatni az érzelmeimet.
"Az egyszer biztos!" Gondoltam magamban.
- Talán édesapád elvesztése hagyott akkora űrt a szívemben, hogy azóta képtelen vagyok megnyílni mások felé. Talán a feladatom vonta el annyira a figyelmemet, és nem foglalkoztam veled eleget. De sosem voltál közömbös számomra. Aggódom érted, és a húgodért is. De kötnek a szabályok, és nem kockáztathatunk egy háborút egyetlen angyal miatt.
Éreztem, hogy egyre ingerültebb vagyok, de már nem akartam kiabálni.
- Akkor sem, ha a saját lányodról van szó? - kérdeztem hitetlenkedve. - Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan vagy képes ezt ölbe tett kézzel kivárni. Hagyni, hogy Kíra életét elvegyék, csak azért, mert gyáva vagy néhány szabályt félre tenni, és megpróbálni megmenteni őt. Hát, én nem fogom ezt innen végignézni.
- NEM VAGYOK GYÁVA! - ordította magából kikelve.
Észre sem vette, hogy ezzel nekem adott igazat.
- Ha nem lennél az, nem lebeszélni próbálnál, hanem segíteni! - csattantam fel. - Mondd, miért vagyok számodra fontosabb, mint ő? Miért féltesz jobban, mint őt? Ő is a lányod!
Hátat fordított nekem, csendben visszasétált a trónjához, de nem ült le.
- Semmit sem értesz... - szólt alig hallhatóan.
- Talán, ha elmagyaráznád... - feleltem higgadtan.
Újra csendbe burkolódzott. Tenyereivel megtámaszkodott a két karfán. Egy igazán megtört nőnek tűnt. Mint egy öregasszony, akinek már alig van ereje. De a haragom annál nagyobb volt, hogy bármit is kérdezzek. Sarkon fordultam, és elindultam kifelé.
- Csak annyit kérek, hogy ha támogatni nem tudsz, legalább ne hátráltass... - mondtam kifelé menet.
- El fogd veszíteni a rangodat! - kiáltott utánam kétségbeesetten.
Megtorpantam, vettem egy mély levegőt, és csendesen így feleltem:
- A húgom élete számomra többet ér, holmi rám aggadott címeknél, amik születési jogon alapulnak, nem pedig érdemek mentén.
Azzal kiléptem a csarnokból, bevágtam magam mögött az ajtót, és zaklatottan lementem a fegyvertárba.
- Sajnálom, hercegnő, de ide nincs belépési engedélye - állított meg Horatius.
- Itt a belépőm... - feleltem és megérintettem a kézfejét.
Sajnáltam őt. Mindig kedves volt hozzám. De senki más nem érdekelt, csak Kíra. Az őr ájultan csuklott össze az érintésemtől. Elkaptam, hogy ne üsse meg magát, és lefektettem a földre. Beléptem a hátsó részlegbe. Felkaptam Gaia tőrét, és Fauna íját. Sosem volt korábban a kezemben ilyen nemes fegyver. De akkor kettőt is magammal hoztam. A tőr helyére a sajátomat tettem, hogy időt nyerjek, mielőtt visszakérik. Mert biztos voltam benne, hogy utánam küldenek valakit.
Felszaladtam a bejárati csarnokba, ki azudvarra, majd a kapun keresztül, az éjszaka közepén a földre ereszkedtem. Magamra vettem egy átlagos nő alakját, hogy nehezebben találjanak rám, és útnak indultam, hogy keressek egy helyet, ahol meghúzhatom magam.
- Most pedig itt vagyok. És nem gondoltam volna, hogy van olyan angyal, akit nem ismerek, és utánam küldhetnek - fejezem be a történetet.
- Ez egy másik beszélgetésbe fog beleférni - feleli csendesen Dave. - És... ezek szerint a tőr még nálad van.
Egy rövid ideig hallgatok.
- Azt is el fogod venni? - kérdezem a pohár alján lévő kevés whiskyt bámulva.
- Nem...
Felé fordulok. Látom a szemében, hogy ezúttal másként közelít hozzám. Valóban nem akarja elvenni Gaia tőrét. Megiszom az ital maradékát, az üres poharat leteszem a pultra, majd felkelek a bárszékről.
- Azt hiszem, még találkozunk - köszönök el, és halványan rá mosolygok.
- Biztos vagyok benne - feleli határozottan, majd magára hagyom.
---
Az írás Nuuvellán is olvasható: